töredékek

töredékek mint egy süti darabjai amit az élet nevű dobozból vettem ki

Friss topikok

  • valaki&senki: Itt az idő menni kell :( menteni! menteni! ki tudja miért? az idö sürget. később még jól jöhet. ki... (2011.01.30. 10:59) mindennek a vége..
  • fiva: Kedves Szilvia! Még nem írtam, de most kénytelen vagyok. Megnéztem a képeid és nagyon magával rag... (2009.11.22. 19:08) a kisiklott vonat esete....
  • Óperenciás: szervusz szilvia...és jó reggelt... jó, hogy akkor is tudsz írni amikor jól érzed magad...sokat j... (2009.10.10. 15:28) álom és valóság
  • Óperenciás: ...mindig furcsa érzésem volt a jó dolgokkal, érzelmekkel kapcsolatban...nem tudtam miért nem tudo... (2009.10.08. 10:24) az alkotásról..a vágyról..a másról..a fájdalomról..
  • Óperenciás: Valamit megtapasztalni egyben burokban való tartózkodást is igényel...egyébként csak rajtunk múlik... (2009.10.02. 17:07)

Linkblog

HTML

egy virág sorsa

2008.06.13. 16:38 | aszilvia | Szólj hozzá!



Borongós szombat reggel volt a szobából megállapíthatatlan hőmérséklettel. A nap hol megmutatta magát hol meg szégyenlősen egy felhő mögé bújt. Szürke szemüveget téve az orrára. 
Elhatározásra jutottam. Nem ártana beszerezni pár szál frissen vágott virágot.
Ma semmi újítás a szokásos menetrend a megszokott ismeretlen arcokkal, akik addigra már jócskán benépesítették a kockaköves utcákat.
Szeretem a tavaszt. A zsongást, az illatorgiát, amely megszállja ilyenkor az amúgy szürke várost.
Szóval elindultam a piacra. Odaérve célirányosan  a mozgólépcső felé vettem az irányt,fel az emeletre a virágokhoz. Végigillatoztam mindet. Magamba szívtam a látványukat. De mégsem szereztem egy szálat sem. Gondoltam akkor ennyi. Irány haza.

De a lábaim nem vittek. Odatámasztottak a korláthoz hogy magával ragadhasson a lenti folyam. A hömpölygő színes világ, a  sok gazdát cserélő  finomsággal.

Ekkor vettem észre. Kissé szórakozottnak tűnt. Néhány szatyorral felszerelkezve és a virágcsokorral, ami úgy döntött  nem tart vele. Hogy ez hírtelen elhatározásból történt, vagy annak a szálnak a lázadása volt - mint utolsó karcsapás a cél előtt - amelyik épp akkor döntött úgy hogy magával rántja a többieket is amikor odanéztem, vagy nem, nem tudom. De tény . Ő, az egyetlen, nem talált akkor új otthonra. Hiába tette meg azt a mérhetetlen hosszú utat  a piacig. Valami mégis itt tartotta.

Talán a figyelmetlenség. Talán a saját akarata. Talán valahova máshova vágyott. Szép volt. Narancsosan izzó és eleven. És annyira árva amennyire csak lehet ott lenn a szürke kövön. Azt gondoltam onnan fentről hogy észreveszi és visszafordul érte, de nem. Elment. Otthagyta. Magára. Más valakire bízva a sorsát.
Jött is a másvalaki. De nem tudta mire vélni. Így hát csak felemelte és letette egy közelben álló asztalra.

Senki nem lepődött meg. Senki nem fordult utána. Senki nem akarta hazavinni.

Mégis ő volt a legragyogóbb narancsosan izzó rózsaszál aznap a piacon, elhagyatva egy asztalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://aszilvia.blog.hu/api/trackback/id/tr95518661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása