töredékek

töredékek mint egy süti darabjai amit az élet nevű dobozból vettem ki

Friss topikok

  • valaki&senki: Itt az idő menni kell :( menteni! menteni! ki tudja miért? az idö sürget. később még jól jöhet. ki... (2011.01.30. 10:59) mindennek a vége..
  • fiva: Kedves Szilvia! Még nem írtam, de most kénytelen vagyok. Megnéztem a képeid és nagyon magával rag... (2009.11.22. 19:08) a kisiklott vonat esete....
  • Óperenciás: szervusz szilvia...és jó reggelt... jó, hogy akkor is tudsz írni amikor jól érzed magad...sokat j... (2009.10.10. 15:28) álom és valóság
  • Óperenciás: ...mindig furcsa érzésem volt a jó dolgokkal, érzelmekkel kapcsolatban...nem tudtam miért nem tudo... (2009.10.08. 10:24) az alkotásról..a vágyról..a másról..a fájdalomról..
  • Óperenciás: Valamit megtapasztalni egyben burokban való tartózkodást is igényel...egyébként csak rajtunk múlik... (2009.10.02. 17:07)

Linkblog

HTML

...

2010.01.14. 20:30 | aszilvia | Szólj hozzá!

az a helyzet hogy jóformán nem is emlékszem mikor írtam utoljára ide..sokminden változott..az utolsó vonat kisiklotta óta..persze ez nálam nem akkora újdonság..lassan mindenki megszokja csak én nem hogy az élet kereke csak forog és forog tovább..

ha visszagondolok az elmúlt évre..mennyi döntést hoztam..és ha nem úgy döntöttem volna ahogy akkor most vajon mi lenne..néha elgondolkodom vajon mi lenne..mi lett volna ha nem megyek haza ausztráliából..ha nem megyek el rómába..ha nem jövök amerikába..az elmúlt évben ez a harmadik kontinens..még nem döntöttem rekordot..sem időben sem mennyiségben..de haladok a végkifejlet felé..hisz mindannyian afelé haladunk..folyamatosan döntéseket hozunk..választunk..ezt vagy azt..erre vagy arra..és az élet vize arra folyik tovább ameyiket választottuk..mindig jön egy újabb elágazás..ahol megint csak dönteni kell..és sosem tudom igazán előre hogy az a döntés lesz a jobb amit válsztok vagy a másik amit választhattam volna..de mindig választok hisz nem maradhat semmi változatlan..ebben az életben..

valami megint változik az biztos..megint festek..de ez msot valami egészen más..valami új..még nekem is..nem tudom miért csak azt hogy honnan..lassan elkészül a kép..de már most úgy érezm mintha láttam volna már valahol..van egy néhány kép amivel ezt éreztem miközben készült..az életem is egy állandó dejavu..eluralja és fogva tart..az állandó érzés hogy ezt már átéltem egyszer valahol valamikor..de hogy vajon hol és mikor..arról fogalmam nincs..csak jön egy pillanat és bekattan valami..ezt már láttam és van hogy néhány pillanattal előre is megyek és tudom mi lesz..de aztán elszáll a varázs..elmúlik az érzés..és minden megy tovább..

próbálom irányítani az életem de valamiért mégis úgy tűnik mintha nem én irányítanám hanem valaki bennem általam..én csak végrehajtom a feladatom amit vállaltam..amiért itt vagyok..sokszor nem tudom mi is az..sokszor elgondolkodom vajon jó irányba haladok e..de aztán rájövök másfelé nem lehet csak előre..mint a fa ágai vagy a folyó ahogy követi útját ..ahogy egyik ágból fakad a másik ahogy egyik meder tereli a folyót egy következő irányba úgy alakul az életem..

sokaknak érthetelen..felfoghatalan hogy lehet így élni..én meg azt nem értem hogy lehet másképp..

hogy lehet másképp?

lehet?

sokmindenre jöttem rá mi az amire feltétlenül szükségem van és mi amire semmiképp nincs..lassan van ami megérkezik..és még mindig van amire nem lenne szükség de van..és persze ami még nem ért el hozzám..

make a plan készíts tervet..mondják sokan..legyen célod..akkor tudod mifelé haladsz..

talán tudom mifelé haladok..talán van célom..talán tervem is?

hmm..

hát..ma ez jutott az eszembe..

a kisiklott vonat esete....

2009.11.05. 11:10 | aszilvia | 2 komment

egyszer volt egy vonat

szépnek mondták

annak látták

tele színes villogó lámpákkal

csillogó vázakkal

vakítóan fényes ablakokkal

 

mutatták neki milyen a világ

egy nap elágazáshoz érkezett

a váltó elromlott

nem tudta merre

jobbra

vagy balra

így hát kisiklott

 

vagy mert szemben jött egy vonat

vagy több is

és nem akart nekimenni

inkább kitért az útból

 

pedig olyan szépen burjánzó természet vette körül

minden olyan eleven és zöld volt

a nap ragyogott

melegített

az eső elkerülte

mégis az az elágazás lett a veszte

 

na meg az a fene nagy öntudata

hmm..

 

béke poraira

emlékét szívünkben őrizzük

 

bár

egyszer olvastam valahol valamit

ami szebben fejezi ki

az elmúlást

de nem tudom hol volt és azt sem hogy ki és azt sem hogy idézni tudnám

 

álom és valóság

2009.10.07. 07:12 | aszilvia | 1 komment

álmodozni valamiről és élni valamiben nem ugyanaz..kivételesen igazán jól érzem magam és mégis írok..hogy ennek mi az oka? magam sem tudom..eszembe jutott pár gondolat..talán mert mostanában többet foglalkozom az álmaimmal.. a megvalósításukkal..a céljaimmal..újabban ilyenek is vannak..de ehhez jó messzire kellett menni..és visszajönni..hogy átértékelődjön bennem valami..lassan kezdek megbékélni azzal hogy úja itthon..de tudom hogy az álmaim erősebbek az elfogadásnál..így ha elvégeztem amiért itt vagyok továbbállok..de most ..

ez a teremtés az alkotás ideje..létrehozni az álmokat..és most összeállt a kép..egy egésszé..az alapok megvannak most jöhetnek a részletek a színek akárcsak a képeimen..és ha kész? akkor rám néz és visszaköszön..megkérdi

-hogy vagy?

és én majd akkor elgondolkozva felelem

-merre jártál eddig? mi tartott ilyen soká?

-vártalak..vártam hogy felébredj..

mint a matrixban..wake up neo! rózsaszín vagy kék pirula? fel akarsz ébredni vagy álmodod a képzelt világod tovább?

ÉBREDEZEM

még kissé ragadnak a szemeim..még csak pislákolok mert néha túl sok a fény..de szokom..és élvezem a melegét..az áldását..az örömét..

szervusz óperenciás....

 

 

 

az alkotásról..a vágyról..a másról..a fájdalomról..

2009.10.07. 06:49 | aszilvia | 1 komment

mind egy tőről fakad..egy a gyökere..egy  a hely ahonnan ered..és egy ami felé halad..a lent és a fent..a kint és a bent..a mi lenne ha.. a mi lett volna ha..a millió kérdés és millió meg nem érkezett válasz..méghogy az alkotáshoz nem kell semmi?! hmm..nem hiszem hogy eltudnék képzelni bárkit aki valamit létre akar hozni hogy ne kelljen a vágy hozzá..valami belső kényszer..valami amiről érzi hogy fel akar törni..ki akar szabadulni..nem hiszem hogy úgy is lehet..hogy na..csináld már!! nekem így nem megy..és nem tudom elképzelni hogy valami emlékezetes maradjon a jóból..valami ami jó azt nem akarhatod megörökíteni mert olyankor eszedbe sem jut - nekem nem - hogy azzal bármit is kellene kezdeni..mert az jó..bezzeg ha valami fáj..bezzeg ha valami bánt..ha valami hiány..ha valami..valami..az bezzeg vonzza maga után..fel akar szakadni..ki akar szabadulni..és világgá kürtölni..

hogy mindenki tudja..mindenki érezze..

hogy fáj..

 

2009.09.27. 10:53 | aszilvia | 2 komment

néha úgy érzem burokban élek..nem is..egy üvegbúrában..

valamelyik nap ültem a sétányon a padon..beszélgettem..és egyszercsak körbenéztem és ráeszméltem hogy ez a világ épp olyan mint azok az hógömbök..amerre csak nézek érezni hogy gömbölyű..érezni hogy fogy el a világ jobbra balra fel és le..mindenfelé vannak határok..és csak ülök a közepén egy padon..és hiába hiszem azt hogy legalább a gondolataim szabadok..még ez sem igaz..

határokkal és korlátokkal veszem magam körül..ahogy mindenki..mert nem merem elhinni hogy van a falon túl is világ

 

hangosan gondolkodom..segít..van amikor..

2009.07.16. 01:19 | aszilvia | Szólj hozzá!

valami nagyon megváltozott..

mégis úgy mentem el a változás mellett mint villanyvasút a műanyag fák félhomálya alatt..észrevétlen..is..maradhatott volna..de nem maradt..igencsak felhívta magára a figyemet..gyakran annyira üvöltött hogy majd belesüketültem..mégis benne vagyok még mindig..ebben a forgatagban..

a villanyvasutam csak szalad körbe körbe az asztalon..és nézi a terepet maga körül..és nem érti..miért nem változik soha..pedig ő csak halad ..látszólag előre...de valamiért mégsem vesz róla tudomást hogy csak körbe körbe..ennyi erővel kutya is lehetne láncrakötve ami csak egy gyenge földbe leszúrt bothoz van rögzítve..és egy erősebb rántással kiszabadíthatná magát..de nem hiszi..csak azt látja hogy a bot a földbe van szúrva..általában ez valamit jelent..maradásra késztet..pedig csak egy mozdulat..egy nagyobb lendület és megszabadulhatsz a béklyótol..

miért nem hiszi?

itt belép valaki..

jó nagy terepasztalt építettél magadnak..kiabálja  fentről..vagy nem kiabálja csak szeretne megértetni valamit..valamit abból amit magad körül látsz..érzékelsz..túl nagy az asztal..és te túl kicsi vagy..

szemléletváltás? várakozás..melyik az egyszerűbb?

naná..a várakozás..a semmittevés a tüspedés a sárban..megrekedt kerekek..valakiiiiiiii!!!!heeeelp!!!

de mindhiába..senki nincs a közelben..vagy aki mégis az mind műanyag..látható..megfogható..de mozdulatlan..műűűű...csak anyag..belül semmi..

hol vannak a húsvér emberek? az élettel teli tárgyak? merre??

sötét lett megint..gyönyörű volt a naplemente..felhős ég..égőnarancs a fehőfoszlányok között..csak úsztak csendesen az égen..míg eltűnt minden..egyedül maradtam..senki..senki nincsen..hoszú az éj..az alvás segít..

bár ott meg vár egy másik világ..és hogy még én nem vagyok más?! ahh..miféle kifogás..ébredés..hidegrázás..kapcsolat..egy másik világgal..vagy ezzel csak másképp..de hogyan?

ajtó..kopogás..újabb ébredés..valami más..

nap nap után..témfergés az utcán..cél? cél..előre..fáj..már gyakran fáj..és nem akar vinni..megállni..mindig csak ülni..és nézni..a vizet..a fákat..hallgatni a madarakat..a csendet.. a fülsüketítő zajokat..nem mozdulni..megdermedni a pillanatban..

majd.. ólmos léptekkel menni tovább..cél..cél?

változás..változás..emlékszem..figyelem..szemek..tekintetek..félelmek..

nem..

tisztaság..mélység..magával sodor..elragad..innen..

mindez benne van mindben..ami új..

darabok..darabok..sosem szerettem igazán a puzzlet..főleg ha  túl sok..kihívás..türelem..próba..ide? oda? jó? nem jó? passzol? nem passzol? ááá..még mindig nem..na majd most..hmm..egy..megvan..következő...hmm..hova..passz..másik? hmmm..túl sok..

keret..először a keret..ok..megvan..aztán haladjunk befelé..de túl sok a tér...túl sok a sötét folt...egyforma színek csak a formák változnak..hova? már megint nem tudom..még mindig túl sok..otthagyom..félbe..az asztalon..megvár..hacsak nem jön valami szélvihar és le nem sodorja és újra össze nem keveri még azt is ami már kész..hmm..ablak becsuk..ajtó is..így biztonságban marad ami kész..hmm..

elfelejt..túl sok idő telt..folytatni kéne..nézzük..sötétkék majdnemfekete..hova?..éjszaka..csillagok de mind egyforma..talán ide..ááá..jóó..na még egyet..

újabb napok teltek..haladás..alakul a kép..túl nagy a tér..még mindig..

összevissza túl sok darab hever szanaszét..már mindenütt a földön az asztalon a széken..bármerre nézek puzzle darabok milliói..lassan..lassan..

mély levegő..összpontosítás..figyelem..türelem..tudod hogy képes vagy rá..kitartás..az idő..ne aggódj az idő úgyis megy..telik..halad..előre..nem hátra..oda nem mehetsz..előre..még egy nap..és még egy..

meddig?!

amíg elhiszed hogy van értelme..van miért keresni a darabokat..egyszer..talán..összeáll..a kép..amin TE vagy..te..és az éjsötét..

de tudod..átfestheted bármikor..és lehet égető vakító arany körbe mindenütt..

tudod..csak hinned kell..



legyen világosság!..vagy ne?

2009.06.11. 09:16 | aszilvia | Szólj hozzá!

és a változás kereke nem áll meg..csak forog és forog tovább..néha reménykedem hogy egyszer legalább hosszabb időre megpihen..de nem..mit kellene tennem?

nem tudom..túl sok kérdés van bennem..túl sok mindenre szeretnék választ kapni..figyelek befelé..figyelek kifelé..néha hallom.néha látom..néha azt hiszem tudom..néha elindulok valamerre..azt hiszem jófelé megyek.aztán rájövök hogy mégsem..vagy nem jövök rá..de mégsem..

rmerre? merre az előre?

itt vagyok a világ végén..örülnöm kéne mindennek..alapjában örülök is..mégis be becsúszik egy ki..tul szar nap..és nem értem miért..ilyenkor nem tudok mit kezdeni magammal.. sem.. meg az egésszel és csak azt szeretném legyen már vége..

vége mindennek..

elindulok valahova..és közben érzem hogy legszívesebben megállnék és csak leülnék és csak lennék..és nem törődnék semmivel..

van hogy meg is teszem..de van hogy csak vágyakozom utána..és akkor érzem a feszültség emelkedését..és egyszer csak amikor már lesüllyedtem annyira hogy onnan már nincs lejjebb..akkor bumm...

elég..

és felállok és otthagyok csapot papot..mert nem megy..mert leblokkol az agyam..nem hallok semmit..nem látok semmit..csak hogy abból ami van elég..

de nem tudom merre..nem tudom mit ..

mély levegő..beszív..kifúj..

igen..

elmúlik minden feszültség..

várok..

várok..

várok..

valamire..

hogy valaki felkapcsolja helyettem a villanyt..és akkor majd látok a sötétben..

nem..nem várhatok mindig másra..

nekem kell felállnom és felkapcsolnom a villanyt..

nekem..

mindennek a vége..

2009.05.19. 00:31 | aszilvia | 3 komment

egy hely amiről azt hittem eddig csak a mesében van..ami valóban olyan mintha egy mese közepébe csöppentem volna..egy érzés ami szinte leírhatalan..egy élmény ami megfoghatatlan ..pedig..

kinézek a fejemből és nem tudom szavakkal leírni azt amit látok..persze próbálom megfogni a pillanatot..megőrizni és eltenni valami nagyon biztos helyre.. ahonnan mindig elő tudom venni hogy újra és újra érezzem..ugyanazt.mert jó..mert valami mérhetetlen mély biztonságot ad..

"csak" egy véletlen lelemény..

vannak pillanatok az életben amikor úgy érzem egy halom feleleges dolgot teszek meg és már legszívesebben abbahagynám..mennék..és mondanám hogy elég..de maradok..magam sem tudom miért..benne a helyzetben a szituációban..és érzem hogy valamiért folytatni kell azt a megkezdett szálat..mert valami lesz..és akkor tényleg jön..valami nem várt élmény..

a másiknak semmi..észre sem veszi..nem érez semmi különlegeset..én meg hálát adok a pillanatért..hogy éppen akkor ott ..és hogy élek..és hogy érezhetem azt amit szerintem annyian még felfogni sem képesek..

egy hely..a semmi közepén..a világ végén..de szó szerint..az érzés.. mintha mindennek a végén állnék..és ha még egyet lépek tuti belezuhanok a semmibe..  mert ez a  vége..

sötétkék majdnem fekete ég..csillagtalan..sehol egy világító pont..csak a hátam mögül szűrődik valami fény..ami megvilágítja ami előttem van..tudom hogy a víz nappal végtelen nagy..megfoghatatlan..elérhetetlennek tűnő távolba vetít..de most..úgy érzem ha elindulok a vízben csak egyet kell lépnem és vége..csak kinyújtanom a karom és elérem a mennyzetet..ami beborít és átölel..

talán a sötétoldal még veszélyesebb mint a világos..

ha a fényben vagyok hasonlót érzek de olyankor végtelen mélységet.. a világűr határtalanságát..

de a sötét az valami más..bezár..átölel..melegen tart..elringat..és csak arra vágyom hogy ne kelljen megmozdulnom.. a szemem ne kelljen lehunynom..

az álmom..

ami azt hiszem lassan már nem is annyira elérhetetlen..egyre biztosabban érzem hogy itt van a közelemben..

egy ház a tenger partján..

ahol érezhetem a végtelent és a mindennek végét..amikor csak..bármikor..

a fényt és a sötétséget..

a magányt és a tömeget..

a létezést magát..

az életet..

de hogy mi is az élet?!

ki ki döntse el magában..

én már lassan kezdem megérteni..

ahogy egyre több sallangot hagyok hogy sodorjon magával a szél..és megkönnyebbülök.. tisztul a kép..belül-magaban..


hogy ki is vagyok ÉN..

hisz ezért vagyok itt..éppen itt..éppen most..

EZÉRT

már nem zavar hogy más meélrt vagy elfogad e olyannak amilyen vagyok..

VAGYOK AKI VAGYOK...

ÉS MARADOK..

A VILÁG VÉGEZETÉIG ÉS MÉG AZON IS TÚL..


mint a mesében..az óperenciás tengeren túl..ahol a kismalac túr:)



élménydömping

2009.04.26. 00:52 | aszilvia | Szólj hozzá!

jobb szóval nem tudom jellemezni az érzést ami hatalmába kerített..néhány hete kezdődött csupán de amikor visszagondolok vagy leglábbis megpróbálok visszagondolni a kezdetére már elhomályosul..az idő nyomban lényegét veszti..nem érdemes számolni a napokat..nem érdemes kutatni a kezdetet..vagy hogy a holnap mit hozhat..megpróbálom csak elfogadni hogy minden nappal jön valami új..valami más..valami ami tegnap még nem volt..ami egy perccel ezelőtt még eszembe sem jutott..

lemondtam a napok előre eltervezéséről..felesleges..ha eltervezem valahogy a pillanat van hogy felülírja..és akkor úgyis az van ami..

már nem kapkodom a fejem össze vissza..hogy is van ez..mi is ez már megint..jaj..ezernyi új hang..illat..képek..

ha újra látom már nem olyan mint először..már ismerős..ha csak egyszer láttam akkor is..

a napok rohannak gyors egymásutánban..ma ma.. holnap holnap.. és aztán egy új nap.. és megint.. és megint ..

felesleges lenne belebonyolódni..

ha nem lennék képes  megélni a pillanatot akkor nem tudnám élvezni..

nem lehetetlen..semmi sem az

de hogy mennyire más innen minden.. mint onnan..

érdekes az élet..csak most kezdem érteni mekkora ajándék..és hogy aki nem tud vele mit kezdeni az valóban csak szenved.. annak átok minden nap minden óra és minden perc..

megértem ha feladja..de már örülök hogy én nem tettem..

még ha nem is tudom meddig tart ez itt..amiben éppen vagyok..

nem tudom..lehet nem fogok emlékezni semmire ha ennek vége..lehet hogy mielőtt meghalok és lepereg ennek az összes emléke elszomorodok hogy vége..

de lehet addigra már azt fogom gondolni mennyire megérte..


valóban csak néhány dolog van ami igazán fontos az életben..ami igazán számít..

hogy merjünk..

álmodni..remélni..hinni..várni..bízni..tenni..

bármit..mindent.. önmagunkért..

még ha az elején nem is látni hogy miért..

a végére mindig kiderül hogy megérte..

megérte a fáradozást..a belefektetett rengeteg energiát..


az élmények mindenért kárpótolnak..

én még talán félúton sem vagyok.. mégis az elmékeim száma van akinek túl sok..


nekem talán sosem lesz elég..

összegzés..elemzés..változás..frissítés..csak..

2009.02.27. 08:09 | aszilvia | Szólj hozzá!

vannak napok amikor újra betérek csak hogy átolvassam amiket eddig írtam..

mindig másképp hatnak rám..van hogy szinte idegenként olvasom a sorokat és rácsodálkozom..ezeket én írtam? olyan hihetetlen..

amikor csak élem a hétköznapokat nem így jönnek a gondolatok..semi extra fogalmazás..mégis nincs külömbség..

amikor nekiülök írni egy új bejegyzést mert valami épp joban foglalkoztat mint a többi gondolatom akkor sem gondolkozom agyon..csak írom..ahogy jönnek a szavak egymás után..és a végén magamis megdöbbenek hogy mik jöttek..

sokszor nem hiszem hogy úgy is menne ha valaki megadna egy témát és egy határidőt..erről és ekkorra ennyit..bár lehet csak ráhangolódás beleérzés kérdése..ha megérint a téma talán...

mint a képek..ha nem fűz hozzájuk valami belső vágy akkor nincs benne élet..akkor csak színes pacák egymás mellett..de ha megtelik élettel akkor ragyog a szeme és beszél a szája és érzem a bőre puhaságát vagy a ruháját a keze érintését..ha ránézek érzem a történetét..pedig nem is tudom hogy ki ő..mégis..mert megérzek valamit belőle a kép átal..de ha nincs kötődés ..ez mind elmarad..

 

 

lassan kezdem előszedni  vággyal teli dobozaimat a polcról.. a könyvek mögül..

vagy maguktól jönnek elő..ki tudja..

én már nem agyalok rajta..

csak hagyom hogy kérő tekintetük magával ragadjon ..és sodorjon a megvalósításuk felé..

lassan..

nem úgy mint a patak..rohanva utat törve maga előtt bármi áron ..ha kő ha szikla állja útját akkor is..

nem is úgy mint a folyó mert neki még nagyobb az ereje..képes mindent magával sodorni ami útjába kerül..többet rombol mint amennyit épít..

de nem is mint a tenger vagy az óceán..ott mindig jöhet eg vihar ami hatalmas hullámokat kavar..

és ha csak kis csónakkal vágok neki akár el is süllyedhetek.

és akkor hova lesznek az álmok?

akkor ki viszi át a másik oldalra?

de akkor hogyan?

talán mint a szél..

mint egy enyhe tavaz szellő ami csak fúj de nem bánt senkit..aki csak símogat ..akitől nem fél senki.akit mindenki örömmel vár..akinek az ölelése nem fáj..aki segít..aki támogat..de mindenhova eljut..nincs előtte elzárt út..nincs lehetetlen..elég neki a legkisebb rés is..

de mégsincs igazi célja ahova el szeretne érni..egyszerűen csak fúj..és halad..előre a végtelenbe..

és ha mégis várja valaki a túloldalon..

az út végén..

kitárt karokkal..

akkor majd örömmel símul bele ..

és talán megpihen egy időre..

néha

2009.01.04. 18:42 | aszilvia | Szólj hozzá!

ne csodálkozz azon.. ha kinyitsz egy ablakot..benéz rajta néhány ember..

ne csodálkozz azon..ha kitárod ajtód..s belép rajta néhány ember..

persze azon se csodálkozz ha valaki csak bekopog..

és azon se ha valaki csak az ajtóban toporog..

azon meg végképp ha egynesen kérdés nélkül besétál..

és néz rád..vajon jó helyen jár?


hosszú az út..

néha göröngyös..

néha annyira sima hogy csak csúszol végig rajta..

néha megállsz egy ablaknál..

és benézel önkéntelen..

néha megállsz egy ajtó előtt és belépsz kéretlen..


ne csodálkozz ha nem fogadnak szívesen..


néha meg kell pihenni..

néha valahova be kell menni..

néha örülni kell csak a jó szónak..

egy kedves mosolynak..

egy bátorító támasznak..


s néha adni kell..

adni anélkül hogy a várt vagy váratlan vendég.. ki betéved....

kérné..

adni ..mert adni jó..

és nem várni cserébe semmit..mi kézzel fogható..


de ha neked adnak..


az is jó:)





azok a bizonyos napok

2008.11.15. 21:20 | aszilvia | 1 komment

na igen..

ezek a bizonyos napok amik azok..

amik nem csak akkor jönnek amikor hívod..

leginkább amikor nem..

amikor nem is számítasz rá..

nem csak egy hónapban egyszer..

hanem amikor épp..

amikor végképp..

már azt hiszed ennyi elég..

hogy nem kell több ilyen..de jön..

és nem tudod elűzni..

nem tudod megértetni vele hogy semmi szükséged erre..

hogy a fenébe is érthetné..

hisz csak egy nap..a sok közül..

amire hat..épp valami..

valami aminek másra kéne hatni..

de nem a másra hat hanem erre..

erre az egy bizonyos napra..

amikor elsötétül az ég..

kint hiába süt a nap..

fújhatod a felhőket a paplan alatt..

attól még sötét marad..

nincs fény ami közeledbe férkőzhetne..

csak a gyertya fénye..

a lángja amely épp csak annyi fényt ad hogy a gondolataid láthasd..

ne halld..hisz annak úgysincs semmi értelme..

csak hívd..

de kit..

majd ha érzed..

és kéred..

talán segít..

talán nem..

talán megmutatja az utat..

talán nem..

a kétely marhat..

vagy nem..

ha hagyod..

vagy nem..

az a bizonyos nap..

vagy azok..

amiért érdemes..vagy nem..

2008.10.17. 11:46 | aszilvia | Szólj hozzá!

aranyban fürdő szürke nap..álomfoszlányok kergetik egymást mélyen a felszín alatt..

képek melyek oly valóságosnak tűnnek..felfalt könyvek..elfeledett érzések..kényszerített gondolatnélküliség..lebegés a tudat küszöbén..emlékek közt sodródva..

fel felvillannak..hogy elmém el ne tunyulhasson..folyamatos edzés.. fontos..bár nem nélkülözhetetlen..egyik a másik után..kapcsolatnélküliség..kell az összeköttetés? vagy jobb is ha úgy jönnek mint árral a szemét..válogatlanul..sodródva..egymásra tolulva..maga mögött csak roncsokat hagyva..

érzéshullámok törnek fel belőlem..bennem..ha tudnám meglovagolnám őket..majd csak hagynám hogy a kisimult víztükör partravigyen..hónom alá fognám deszkám..vagy csak kiterülnék..élvezve a nap melegét..a fényét ami bearanyozza lelkem..

egy mosoly a szám sarkában..egy emlékkép..egy hangulat..egy már már elfeledett pillanat..pedig nincs egy órája..mégis lassan az enyészet rabja lesz..

emlékek melyek oly rövidek..elillannak egy perc alatt..semmivé válnak..mintha nem is lettek volna..

frissités..

ha volna rajtam gomb mely ilyen funkciót lát el..talán könnyebb lenne a keresés..

s bár így is olyanok vagyunk mint a gépek..lélegzünk..érzünk..ha akarjuk ha nem..fájunk..látunk..hallunk..jövünk megyünk..céllal céltalanul..bekapcsolunk kikapcsolunk..lemerülünk..feltöltődünk..

pont mint..éppen úgy..

egy új nap reményében..egy szebb holnapért..egy pillanatért..

amiért érdemes..vagy nem..

az utolsó mindig felülír mindent..

2008.10.03. 19:35 | aszilvia | Szólj hozzá!

időnként apró pihék hullanak az ölembe..magasról..figyelem ahogy szállnak..közelednek..majd elülnek csendesen.. magukkal hozva a válaszokat..hogy a következő szellő tovarepítse őket..

gondolatok melyek nem hagynak nyugodni..érzések melyek életre kelnek aztán kétséget ébresztenek..

remélem a pihék elviszik őket..

az eső mindig nyugat felől érkezik..

s ha a nap kisüt mindig felmelegít..

az álmok melyek egy dobozban várnak csendesen..fenn a polcon..egy félreeső zugban..a könyvek mögött..biztos helyen..hogy más se lássa ahogy én sem..bár tudom hogy ott vannak..időnként kiabálnak..hátha felfigyelek rájuk..lassan por fedi..ahogy mindent..a szél késik valahol..nincs ereje..rózsaszín az ég alja..régi bölcsesség hogy holnap fújni fog..de a barikád mögül nincs kiút..

van öt mécsesem..a polcon..időnként világítanak csendesen..megvilágítják a szavakat..miket valamikor rájuk írtam..

bizalom..hit..erő..szeretet..boldogság..

van hogy elfelejtem mennyire fontosak..van hogy mindent elfelejtek..van hogy szeretnék mindent elfelejteni..hogy ne emlékezzek..csak a mának éljek..

de a ma felüllír mindent..

 

gondolkodom..

2008.09.25. 13:17 | aszilvia | Szólj hozzá!

és ha gondolkodom akkor annak néha jobb hangot adni még akkor is ha ezzel olyan mélységekbe engedek be olyan embereket akiket nem akarok - ahova nem akarok..

vannak nehéz napok amikor nem tudom mi van..

van amikor az ezerszirmú virág életre kel és hullajtja a szirmait mint ősszel a fák a leveleket..

minden egyes elhullott szirom emlékeztet egy kérdésre..egy érzésre..egy vágyra amire választ szeretnék kapni..de ahogy elhullik elfújja abban a pillanatban a szél és lehetetlenné teszi hogy a válasz megérkezzen valaha is..

nem tudok utána futni..mert a lábaim nem engednek..hiába lebegek a föld felett..

mintha csak egy kalitkában lebegnék aminek hiába van nyitva az ajtaja mégsem repüléhetek ki..mert kint nem tudom mi vár..napsütés vagy orkán..

persze innen bentről soha nem fogom megtudni..csak a vágyakozás marad meg hogy ha kirepülnék akkor élhetnék..akkor láthatnék..akkor érezhetnék..

a saját börtönöm rabja vagyok..

vajon örök ítéletet adtam magamnak? életfogytig tartót?

vagy egyszer kaphatok feloldozást magamtól..és hihetem azt hogy nyitva az ajtó?

már magam sem tudom hogy mi az amire igazán vágyom..

jó e ez a börtönrabság vagy tényleg kell a szabadság..




hány szirma van egy virágnak..

2008.07.30. 12:21 | aszilvia | Szólj hozzá!

hány szirma van egy virágnak..

hány arca van a világnak..

honnan lehet tudni melyik az igazi..

melyik az eredeti..

ki kinek mit mutat..

ki kinek mit adhat..

hol van a kezdet és hol van a vég..

hol van a start és hol van a cél..

bármerre nézek emberek..

bármerre hallgatok csendesek..

nem szólnak..nem felelnek..nem kérdeznek..nem éreznek..nem félnek.. nem látnak nem bíznak.. nem fájnak..

mégis megsüketítenek..

hazugsághegyek..kopár sziklaperemek..veszélyes kanyarok..szerpentinek..parkolók..

hol kezdődik az élet..

és hol ér véget..

mennyi a tét..

mennyit kell kockáztatni hogy felderengjen a fény..

mélységesen mély verem..kút ..perem..

kiút keresés..út..

mely elvileg kész..

de merre visz..

zápor ha hull..nap merre süt..

sivatag..tejút..magángép..kisvasút..kerékpár..két láb..

vajon melyik visz tovább..

ezer kérdés..ezer szín..ezer szirom..ezer kín..

mielőtt felkel a nap kisimul a víztükör megtalálod utad..

csak hagyd..

tao te king

2008.06.13. 16:56 | aszilvia | Szólj hozzá!

pusztul,ami csak egy,vak,aki egynek
lát valamit
védelem kell védtelen életednek,
s védekezik

gyöngeséged
páncélt izzad magára,
mint a csiga,
száz karddal jár benned előre-hátra
minden vita

utak sara,vágyol a messzeségbe,
a bár itt maradsz,
felkapaszkodol
a tipró kerékre,
s vele szaladsz

olyan szennyes vagy, hogy neked a legszebb
a tisztaság
s aki nem olyan, mint te, az se vethet
követ rád

minden erényed bűnben született és
bűn lesz megint,
de az akkordba a sokféle zengés
viszi a színt

kiépíted magadból, mint a számok,
a végtelent,
és mert csupa rendetlenség vagy, álmod
s urad a rend

nevetve cáfolsz, hogy cáfolva hidd el,
amin nevetsz
igaz egész csak ellentéteiddel
együtt lehetsz

egész életed leplez és leleplez,
de odajut,
odafut mégis, lassan, így , szívedhez,
az Igaz út

egy virág sorsa

2008.06.13. 16:38 | aszilvia | Szólj hozzá!



Borongós szombat reggel volt a szobából megállapíthatatlan hőmérséklettel. A nap hol megmutatta magát hol meg szégyenlősen egy felhő mögé bújt. Szürke szemüveget téve az orrára. 
Elhatározásra jutottam. Nem ártana beszerezni pár szál frissen vágott virágot.
Ma semmi újítás a szokásos menetrend a megszokott ismeretlen arcokkal, akik addigra már jócskán benépesítették a kockaköves utcákat.
Szeretem a tavaszt. A zsongást, az illatorgiát, amely megszállja ilyenkor az amúgy szürke várost.
Szóval elindultam a piacra. Odaérve célirányosan  a mozgólépcső felé vettem az irányt,fel az emeletre a virágokhoz. Végigillatoztam mindet. Magamba szívtam a látványukat. De mégsem szereztem egy szálat sem. Gondoltam akkor ennyi. Irány haza.

De a lábaim nem vittek. Odatámasztottak a korláthoz hogy magával ragadhasson a lenti folyam. A hömpölygő színes világ, a  sok gazdát cserélő  finomsággal.

Ekkor vettem észre. Kissé szórakozottnak tűnt. Néhány szatyorral felszerelkezve és a virágcsokorral, ami úgy döntött  nem tart vele. Hogy ez hírtelen elhatározásból történt, vagy annak a szálnak a lázadása volt - mint utolsó karcsapás a cél előtt - amelyik épp akkor döntött úgy hogy magával rántja a többieket is amikor odanéztem, vagy nem, nem tudom. De tény . Ő, az egyetlen, nem talált akkor új otthonra. Hiába tette meg azt a mérhetetlen hosszú utat  a piacig. Valami mégis itt tartotta.

Talán a figyelmetlenség. Talán a saját akarata. Talán valahova máshova vágyott. Szép volt. Narancsosan izzó és eleven. És annyira árva amennyire csak lehet ott lenn a szürke kövön. Azt gondoltam onnan fentről hogy észreveszi és visszafordul érte, de nem. Elment. Otthagyta. Magára. Más valakire bízva a sorsát.
Jött is a másvalaki. De nem tudta mire vélni. Így hát csak felemelte és letette egy közelben álló asztalra.

Senki nem lepődött meg. Senki nem fordult utána. Senki nem akarta hazavinni.

Mégis ő volt a legragyogóbb narancsosan izzó rózsaszál aznap a piacon, elhagyatva egy asztalon.

öncenzúrázás

2008.06.10. 07:42 | aszilvia | Szólj hozzá!

..vannak gondolatok amiket nem lehet ide leírni csak a "fióknak"
de ettől még vannak..nem is kevés..
öncenzúrázás..
ha majd olyan jön ami megosztható bárkivel az bekerül ide..

A nyugalom szigetén felejtett könyv

2008.05.26. 20:30 | aszilvia | 1 komment

Bár szinte sosem tudom hányadika van vagy milyen nap, most érdekesen érintett hogy ez egy péntek délutáni történet. Éppen kései ebédemből tartottam hazafelé. Előtte majdnem végkimerülésig tartott séta, melyben fogalmam nincs merre jártam. Talán a mit láttam kérdésre sikeresebben tudnék válaszolni. Szeretem figyelni a körülöttem rohanó világot. Sokszor amikor csak nézek ki a fejemből szinte nem látok mást csak az elsuhanó autókat vagy az emberek folyamát, amint mindenki megy a maga dolgára. Elcsodálkozom, hogy én miért nem tartozom közéjük. Persze nem azért mert kívülálló vagyok, hanem mert nem hagytam magam beszippantani az általános gépezet sodrába. Nekem jó így. Sokan nem értik hogy lehet így élni egyik napról a másikra. De azt gondolom, hogy csak így lehet ÉLNI. Egyéb esetben csak egy alkatrész maradsz a nagy gépben, amit emberek szívmotorja hajt ameddig bírja, aztán ha egy leáll, jön helyette tíz vagy száz másik és ez így megy míg a világ világ. Én ezt nem kérem.
Így hát ezen a péntek délutánon, ahogy hazafelé tartottam kései ebédemből, csak figyeltem a fényeket. A lemenőben tartó nap meleg fényét, amint elárassza a Duna menti házak falait, ablakait, az elsuhanó autókat és parton álló cipőket. Igen a cipőket, amik amolyan emlékműként állnak odaszegezve a partra, hogy örökké eszünkbe véssék mennyire őrültek tudnak lenni az emberek. Persze nem mind. Tudjuk.
Ilyenkor sajnálom, hogy nem viszem magammal mindenhova a fényképezőgépet. A fények nem mindig megfelelőek. Van hogy amikor meg megfelelőek, az idő nem alkalmas. De ez már csak így esett. Gép hiányában belső fotót voltam kénytelen készíteni és hagyni, hogy hasson rám a pillanat szépsége. Elképzelni hogy festene egy kellően jól megkomponált képen az a sok pár cipő. Elmerengtem kicsit, de a lábam vitt tovább. A lemenő nappal enyhe szél is párosult, így összehúztam magamon a kabátom. Át a hídon. Szeretem a várost. Szeretem a hangulatát. A titkait. A sok idegen arcot. Hogy magam is szinte idegennek érezhetem közöttük. Mint egy nyaralás emlékképeslapja.
Megálltam a híd közepén érezni a szél simogatását. Szinte elhallgatnak az autók körülöttem. Már nem hallom ahogy várják türelmetlenül egymáshoz érve, hogy átjussanak a túloldalra. Azt remélve, hogy az a megváltás szigete felé viszi őket. De nem. Csak újabb robot felé. De már a napi robotot igyekeznek kitörölni, mint utolsó emlékképet a fejükből. Már csak az előttük álló útra koncentrálnak. Én meg csak állok a hídon magamban idegen arcokkal körülvéve.
Épp egy hajó siklik el a híd alatt. Figyelem ahogy sziesztáznak rajta. Kényelmes napágyakban.  Irigylem talán őket, de nincs miért.
A hatalmas kőoszlopok, amik megtörik a víz folyamát csak állnak és tartják a terhet. Rohanó embermilliók terheit. Nem igen értik. Nem is igen gondolkoznak. Csak állnak hisz ez a dolguk. Fodrokat rajzolva a vízre. Terelni a cseppeket lágyan de sebesen útjuk felé. Ki tudja hova rohannak, mint odafent az átutazók.
És ekkor vettem észre a nyugalom szigetét. Mint egy véletlenül kiemelkedve a fodrok közül. A lehetetlennel dacolva, fényrevágyó apró fa tövében egy ottfelejtett könyvvel. Ki lakhat ezen a szigeten? - tettem fel magamnak a kérdést. Persze válaszra nem várva.
A könyv melynek lapjait eső áztatta és szél szárította nap mint nap. Mégis nyitva, mint akit csak épp egy italért távozott gazdája hagyott ott. Várt. Kitartóan és már már érthetetlenül. De kire? Hírtelen azon kezdtem el gondolkozni vajon van e lehetséges járható út amin meg lehetne közelítene a kis szigetet. De nem találtam semmit. Se egy lépcsőt, se egy lejárót.
Így hagytam, hogy a fantáziámra bízva, kis történetbe ágyazva töltsön el derűvel ezen a péntek délutánon, a nyugalom szigetén ottfelejtett könyv hangulata. S bár a fejemben ott motoszkált, hogy mi lehet a sorokra írva.
Talán mégis véletlenül került oda. Talán valaki épp a híd közepén állt meg olvasni és rácsodálkozva a város szépségére kiejtette kezéből és épp a szigeten landolt. De hasonlatosan nem találva hozzá vezető utat, fájdalmasan elbúcsúzott tőle. Vagy talán egy arra sétáló hajóról esett ki. Talán a víz sodorta valahonnan. Valamit mindig visz a víz.
Nem tudhatom. Nem is tudom. De megörökítettem magamnak a pillanatot. Talán egyszer gazdára talál mint bennem a kép.