egy hely amiről azt hittem eddig csak a mesében van..ami valóban olyan mintha egy mese közepébe csöppentem volna..egy érzés ami szinte leírhatalan..egy élmény ami megfoghatatlan ..pedig..

kinézek a fejemből és nem tudom szavakkal leírni azt amit látok..persze próbálom megfogni a pillanatot..megőrizni és eltenni valami nagyon biztos helyre.. ahonnan mindig elő tudom venni hogy újra és újra érezzem..ugyanazt.mert jó..mert valami mérhetetlen mély biztonságot ad..

"csak" egy véletlen lelemény..

vannak pillanatok az életben amikor úgy érzem egy halom feleleges dolgot teszek meg és már legszívesebben abbahagynám..mennék..és mondanám hogy elég..de maradok..magam sem tudom miért..benne a helyzetben a szituációban..és érzem hogy valamiért folytatni kell azt a megkezdett szálat..mert valami lesz..és akkor tényleg jön..valami nem várt élmény..

a másiknak semmi..észre sem veszi..nem érez semmi különlegeset..én meg hálát adok a pillanatért..hogy éppen akkor ott ..és hogy élek..és hogy érezhetem azt amit szerintem annyian még felfogni sem képesek..

egy hely..a semmi közepén..a világ végén..de szó szerint..az érzés.. mintha mindennek a végén állnék..és ha még egyet lépek tuti belezuhanok a semmibe..  mert ez a  vége..

sötétkék majdnem fekete ég..csillagtalan..sehol egy világító pont..csak a hátam mögül szűrődik valami fény..ami megvilágítja ami előttem van..tudom hogy a víz nappal végtelen nagy..megfoghatatlan..elérhetetlennek tűnő távolba vetít..de most..úgy érzem ha elindulok a vízben csak egyet kell lépnem és vége..csak kinyújtanom a karom és elérem a mennyzetet..ami beborít és átölel..

talán a sötétoldal még veszélyesebb mint a világos..

ha a fényben vagyok hasonlót érzek de olyankor végtelen mélységet.. a világűr határtalanságát..

de a sötét az valami más..bezár..átölel..melegen tart..elringat..és csak arra vágyom hogy ne kelljen megmozdulnom.. a szemem ne kelljen lehunynom..

az álmom..

ami azt hiszem lassan már nem is annyira elérhetetlen..egyre biztosabban érzem hogy itt van a közelemben..

egy ház a tenger partján..

ahol érezhetem a végtelent és a mindennek végét..amikor csak..bármikor..

a fényt és a sötétséget..

a magányt és a tömeget..

a létezést magát..

az életet..

de hogy mi is az élet?!

ki ki döntse el magában..

én már lassan kezdem megérteni..

ahogy egyre több sallangot hagyok hogy sodorjon magával a szél..és megkönnyebbülök.. tisztul a kép..belül-magaban..

hogy ki is vagyok ÉN..

hisz ezért vagyok itt..éppen itt..éppen most..

EZÉRT

már nem zavar hogy más meélrt vagy elfogad e olyannak amilyen vagyok..

VAGYOK AKI VAGYOK...

ÉS MARADOK..

A VILÁG VÉGEZETÉIG ÉS MÉG AZON IS TÚL..

mint a mesében..az óperenciás tengeren túl..ahol a kismalac túr:)